விழி மூடிக் கிடந்தேன் தனியாக! வெறுமை அது என்னை உணவாக, விரும்பிடவே இடமும் கொடுத்தேனே! வரும் பகலும் இரவென நினைத்தேனே! நாம் சேர்ந்திருந்த பொழுதுகளும், நான் சோர்ந்திருக்கும் இப்பொழுதில், நினைவில் வரத்தான் செய்கிறது! நிழல் கருமை என்பதும் புரிகிறது. விடிவெள்ளி வானில் வரும் நேரம் வீணில் நீ பிரிந்தது நினைவில் வர, வடிதுயரோ இது? என வெகுநேரம் விழி பொழிந்து, பின்னர் சோர்ந்து விட ஒரு தெளிவும் என்னுள் முகிழ்கிறது. ஒருபோதும் அது எனை விலகாது. ஒரு பொருட்டாய் என்னை எண்ணாத ஒருவரை இனி என் மனம் நினைக்காது!
Yes it is @Harini73. But this one is permanent, as self respect is hit. Thanks for your feedback. -rgs
@rgsrinivasan, very beautifully written, I can feel the spontaneous flow of your fluency in writing, expressing your thoughts and emotions, the choice of diction and it's expression - vadivakkam( amaippu). You are an awesome poet!